A Lívia-Villa története
Vannak épületek, amelyek némán, észrevétlenül simulnak bele a tájba. Nap mint nap elhaladunk mellettük, fel sem figyelve csendes jelenlétükre. És vannak olyanok, amelyek figyelmet követelnek maguknak – nem csupán megjelenésükkel, hanem azokkal az elfeledettnek hitt történetekkel is, amelyeket falaik őriznek.
A Lívia-Villa ilyen. Egy épület, amely megőrizte a múlt esszenciáját. Egy ház, amely nemcsak falakat, hanem sorsokat, vágyakat, emlékeket és legendákat is őriz.
A Svábhegy egyik legrégibb villájaként visszafogott eleganciával már több mint 180 éve bújik meg a környező fák ölelésében.
Története az 1840-es évek közepén kezdődött, amikor egy tabáni mészárosmester, Kraits János nyári lakot építtetett magának. Az épület számos olyan stílusjegyet hordoz, amely Hild József munkásságával mutat rokonságot, bár hiteles forrás erről nem maradt fenn – így ez is csupán egy újabb adalék a villa regényes történetéhez.
A kertben ma is áll egy régi szőlőprés, mely magán viseli az első tulajdonos monogramját. Mire azonban a prés elkészült, Kraits már nem volt a birtokosa: üzlete tönkrement, a házat elárverezték, és újabb nevek kerültek a tulajdoni lapra. Köztük Rózsaági Antal író és szerkesztő, akinek köszönhetően a villa elnyerte mai formáját – ekkor bővült kétoldali szobákkal, konyhával és verandával. A környék is gazdagodott: ekkor épült a közeli, Mária nevű villa is.
A következő jelentős tulajdonos Milassin Vilmos ügyvéd, műfordító és újságtulajdonos volt. 1878-ban tőle kapta az épület mai nevét, lánya után: Lívia-villa. A névadó, Milassin Lívia Leopoldina Alvine 93 évet élt.
Barátság, irodalom és fogolyháború
A villa a századfordulón nyaralóként szolgált a tehetős városi polgárság számára. Nem csupán csendes kertje és elegáns építészete vonzotta a látogatókat, hanem az a különös hangulat is, amely azóta is belengi a falakat.
A környék abban az időben igazi kulturális sziget volt: Jókai Mór villája néhány perc sétára állt, a kertjeiről híres író nyaranta szívesen fogadta barátait. Egyikük nem más volt, mint Mikszáth Kálmán, aki hosszú éveken át a Lívia-villa hűséges bérlőjévé vált – részben azért, hogy közel maradhasson Jókaihoz, részben pedig azért, mert itt, a budai dombok között talált rá az ihlet csendjére.
A két író barátsága legendás volt, de nem volt mentes a feszültségektől sem: 1895-ben Mikszáth nyíltan bírálta Jókai tanácsosi címét, aminek következtében eltávolodtak egymástól. A következő nyáron azonban Mikszáth újra kibérelte a Lívia-villát – és a két író egy különös ajándékküldéssel békült ki. Mikszáth előbb néhány fogolymadarat küldött barátjának, mire Jókai nyolc madárral válaszolt. Ezután Mikszáth 16 fogollyal viszonozta a gesztust, Jókai pedig – a történet szerint – 32 madarat küldött vissza. Az anekdota szerint így született meg a legendás „fogolyháború”, amelyről még a korabeli lapok is beszámoltak – néha túlzásokkal, olykor félrefordítással, de mindig derűvel.
A villa így nemcsak épületként, de színpadként is szolgált: a magyar irodalom nagyjai itt írták, vitatták meg, vagy épp nevették ki a világ dolgait. És bár ők már nincsenek közöttünk, történeteiket őrzik még a falak, a lépcsők, a veranda, és a csodaszép kert.
A 20. század viharos eseményei, sajnos, a villát is elérték, kezük nyomát máig őrzi az épület. Ebben az időszakban lakásokká darabolták, magára hagyták, és hosszú éveken át tűrnie kellett az idő vasfogának rombolását. Ám a falak, úgy tűnik, nem felejtenek.
Amikor végre újra rátalált a gondoskodás, és Balázs Márta gondozásába került, mintha fellélegzett volna.
Mára a Lívia-Villa falai közé ismét élet költözött. Csendes eleganciája, árnyas kertje és barátságos terei most azok számára nyílnak meg, akik tartalmas programokra, feltöltődésre vagy egyszerűen csak egy különleges közegre vágynak. Egyre többen térnek be, de nem csupán azért, hogy a múlt jeleit kutassák, hanem hogy bekapcsolódhassanak az itt újraéledő kulturális és közösségi életbe.
